Már kora reggel elindultam vonattal a Comói-tó felé, hogy minél több időm legyen szétnézni a városban. Milánónál át kellett egyszer szállnom és összesen két órát utaztam, mire odaértem a tó délnyugati csücskében lévő Comoba. Nem készítettem előre útitervet csupán abban voltam biztos, hogy mindenképpen fel szeretnék menni siklóval a hegyoldal tetejére. A vonatról leszállva először a partra sétáltam le, hogy minél hamarabb láthassam a tavat, aminek sikerült minden várakozásomat felülmúlnia. Nem egy óriási kiterjedésű álló vízről van szó, mégis az első pillanattól kezdve azt az érzetet keltette bennem, mintha tengerparton lennék. A közelben volt egy móló, amin be lehetett sétálni a tó belseje felé. Itt nézelődtem kicsit, majd pedig megindultam a jobb oldali parton. Igyekeztem végig a víz közelében maradni, ami különösebben nem okozott gondot, mivel egyrészt az út túloldalán már a hegyoldal magasodott, másrészt pedig végig ki volt alakítva egy sétáló ösvény, ami igazodott a tó vonalaihoz. Hátratekintve láthattam a házak közül kimagasló Como-i katedrálist, míg az út túloldalán megcsodálhattam a hegyoldalból kiemelkedő egymás mellett sorakozó házakat. Miközben a felső part felé tartottam, találtam egy kisebb, teljesen befüvesített parkocskát a közepén egy nagy szökőkúttal, aminek a vízsugara a tóban végződött, a széléről pedig csodálatos kilátás nyílt a tó felső részére.

Miután megreggeliztem a téren, továbbsétáltam a parton, egészen addig, míg találtam egy ösvényt, amin le lehetett menni egy kis elhatárolt partszakaszra. Itt elláttam egészen a tó azon végéig, ahonnan érkezés után elindultam, a Life Electric szoborig, valamint a másik irányba messze a tó felső részéig is. Bár korábban már több helyen is megálltam nézelődni, számomra innen volt a legszebb a tó.

Miután körülbelül egy órát elidőztem a parton ideje volt visszaindulni a sikló felé. Szerencsére nem volt hosszú a sor, így 15 perccel később már el is indult a sikló velem a fedélzetén felfelé a hegyoldalon. Összesen 7 perc alatt ért fel, bár nekem már 2 perc után bedugult a fülem a szintkülönbségtől. Fent több étterem és kávézó is volt, valamint ajándékboltot is találtam. Ezután megláttam egy információs táblát egy 15 percre lévő kútról, és mivel amúgy sem szerettem volna még visszamenni a siklóval, elindultam a kúthoz. Út közben áthaladtam egy kisebb lakott területen, ahol még egy külön templom is állt, és persze sok szép nyaraló is az utamba került.

Maga a kút inkább egy csöpögő csapra hasonlított, viszont a kilátásért mindenképp megérte negyed órát sétálni felfelé a hegyen. Bár nem volt annyira tiszta az idő, mégis el lehetett látni egészen az Alpok havas hegycsúcsaiig. Egyszerűen gyönyörű volt. A távolban magasodó hegyeken kívül magára a tóra és a városra is tökéletes kilátás nyílt. Itt már kezdett feltámadni a szél, így nem sokáig maradtam, és indultam is vissza a sikló állomására.

Miután leértem a siklóval már épp vacsoraidő volt, így beültem egy étterembe és elfogyasztottam az első olaszországi pizzámat. Kint kértem asztalt, ennek köszönhetően pedig szemtanúja lehettem eddigi életem egyik, ha nem a legszebb naplementéjének. A hegyek fölött a felhők először élénksárga, majd narancs, ibolya, végül pedig levendula színben pompáztak. Vacsora után még nem volt kedvem hazaindulni, így elindultam a másik irányba a tó nyugati partja mentén. Először a Life Electric szobrot néztem meg, amihez egy hosszú mólón kellett végigsétálni. Ezzel csak annyi probléma volt, hogy akkorra már annyira fújt a szél, hogy attól féltem átlök a móló korlátján a vízbe. Ezután még tovább mentem felfelé a parton, és megnéztem először a Tempio Voltiano-t, ami Alessandro Volta olasz fizikus tiszteletére épült, utána a Monumento ai Caduti szobrot, végül pedig a Villa Saporiti-t. Ekkorra már teljesen átfáztam az erős szélnek köszönhetően, és kellőképpen el is fáradtam az egész napos kirándulásban, így elindultam visszafelé az állomásra. Szerencsére elég gyorsan hazaértem, nem volt gond az átszállással sem, és egy jó forró fürdővel zártam ezt az izgalmas és élményekben gazdag napot.