Az otthoni sikeres államvizsga megünneplése gyanánt úgy döntöttünk lakótársammal, hogy ellátogatunk Bolognába és Firenzébe pár napra. Az első két éjszakát Bolognában töltöttük. A korábbi tapasztalatokból kiindulva olyan vonattal utaztunk, amelyiken hosszú átszállási idő volt, mert eddig legtöbbször késve értünk az állomásra és rendre lekéstük az átszállást. Sajnos a második vonaton annyian voltak, hogy nem is tudtunk leülni, ráadásul csak kint az ajtónál kaptunk helyet. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha lett volna elég levegő, de nem volt. A durván két órás utat egy kis fülkében még másik 6 emberrel nyomorogva töltöttük, és az egyetlen szerencsénk az volt, hogy a vagon bejáratánál be tudtam állni az ajtóba nyitva tartva azt, és így jutott egy kis oxigén számunkra. A nehézségek ellenére végül elértünk a bolognai állomásra. Ennek az állomásnak teljesen más volt a felépítése, mint a milánóinak, mert nem egy emeleten vagy szinten volt az összes vágány, hanem még 2-3 emelet mélyen is, így viszont meg sem tudtam állapítani vajon melyik állomás lehet a nagyobb. Turista és átutazó szempontjából nekem a milánói állomás felépítése logikusabb volt és tájékozódni is könnyebben lehetett, viszont Bolognában mindenhol mozgólépcső volt, ami jelentősen megkönnyítette a 20 kilógrammos bőrönddel való közlekedést. Miután elfoglaltuk a szállást meg is indultunk Bologna belvárosa felé. Rövid 20 perces sétával már be is értünk a város központjába a Piazza Maggiore-ra, mely Bologna főtere. Itt található a San Petronio Bazilika és számos palota, mint például a Palazzo d’Accursio, a Palazzo del Podestà és a Palazzo Re Enzo.
A történelmi belvárosból nem is terveztünk első nap többet megnézni, mivel fel akartunk menni a Santuario Madonna di San Luca templomhoz, mely a város melletti dombon helyezkedett el és ahova egy 666 árkádból álló árkádsoron át vezetett az út. Bár elsőre nem hittem volna, hogy az út komoly kihívást jelent majd, hiszen sokat kirándultam korábban, így nem idegen tőlem a hegymászás. Nem is lett volna semmi probléma, ha ezt az utat nem 35 fokban kellett volna megtenni esetenként a tűző napon, így viszont eléggé megszenvedtem az utat. A kilátás azonban minden kínt megért. Látni lehetett a város mellett elterülő dombokat és hegyeket, valamint a magasságnak köszönhetően a bolognai belvárosra is rá lehetett látni. A templom maga is nagyon szép volt. Nem volt túl nagy, de éppen ez adta a báját és a kellemes hangulatát. A nem megfelelő ruházatunk ellenére (rövidnadrág és fedetlen váll) is bemehettünk szétnézni és kicsit hűsölni, mielőtt elindultunk volna lefelé. A hazafele úton még megálltunk megnézni a San Francesco Bazilikát, mely a jelek szerint rengeteg fecskének ad otthont.
A második napra terveztük a bolognai belváros megtekintését. A meleg még mindig éppen csak kibírható volt, de legalább hegymászás nem szerepelt a terveinkben. Első megállónk a San Pietro Katedrális volt. Belül gyönyörű magas oszlopok álltak, a terem elejében pedig lent állt az orgona, ahol a kántor éppen játszott. Külön tetszett a katedrálisban, hogy eltérően az otthon megszokottól itt nemcsak hallani lehetett az orgonajátékot, de látni is. Az egyetlen szépséghibája az volt az épületnek, hogy nem adtak számára kellő teret. Az olasz belvárosoktól már megszokott szűk utcán helyezkedett el, és mindkét irányból magas épületek szegélyezték. Én személy szerint sokkal jobban szeretem, ha az ehhez hasonló templomok előtt van egy méretben hozzá illő tér is, mert úgy jobban lehet látni az épületet magát. Ezután a város déli része felé vettük az irányt áthaladva a Piazza del Nettuno-n, ahol a térnek nevet adó Neptun szökőkút található. A nap folyamán számos templomot megnéztünk, mint például a San Domenico, a San Stefano vagy az előző nap már látott San Petronio Bazilikát csak hogy a legnagyobbakat említsem, mert hát ahogy az várható volt, szinte minden utcában volt egy kisebb-nagyobb templom. A legtöbb utunkba kerülő templomba be is mentünk szétnézni, ez alól két kivétel volt csak: a San Petronio ahonnan a ruházatunk miatt kiküldtek, és a San Stefano ahol olyan tömény tömjén szag volt, hogy ahogy bementünk már fordultunk is ki. Ezt követően egy rövidebb pihenő erejéig visszamentünk a szállásra, hogy kicsit kifújhassuk magunkat és feltölthessük a vízkészletünket, bár szerencsére a belvárosban szinte minden parkocskában volt kút, így attól nem kellett félnünk, hogy útközben elfogy a vizünk.
Miután szusszantunk egyet a hűvös szobában, elindultunk, hogy a még kimaradt látványosságokat is megnézzük. Megtaláltuk Bologna ’’Kis Velencéjét’’, ahol egy kis ablakocskán át lehet megtekinteni a város Velencéhez hasonló kis kanálisát. Ezt követően bolognai rendszerben tanuló diákokként elsétáltunk a bolognai egyetemi központba megnézni az egyetemi épületeket. A városnézés a Due Torri-nál ért véget. Ez a két torony enyhén egymásra dől és a magasabból, a Torre degli Asinelli-ből, 498 lépcső megmászása után csodálatos kilátás nyílt egész Bolognára.
