Mikor megtudtam, hogy tíz hónapig Olaszországban fogok majd tanulni, végiggondoltam milyen városokba szeretnék ellátogatni, míg kint leszek. Mondhatjuk úgy is, hogy előre megírtam a bakancslistámat azokról a helyekről és látványosságokról, amiket mindenféleképpen meg szeretnék nézni, mielőtt a tíz hónap véget érne. Ezek közé tartozott Pisa is, mely a híres ferde torony városa. Már a kora reggeli vonattal mentem, hogy minél hamarabb odaérjek, és elég időm legyen a városra. Mikor megérkeztem a pisai állomásra, az ég be volt borulva és nem sok jót ígért a későbbiekre, de körülbelül fél óra alatt kitisztult az idő és kisütött a nap. Az állomásról egyből megindultam a torony felé. Útközben áthaladtam az Arno folyó felett, melynek egy nagyon szép kis templom állt a partján, a Santa Maria della Spina.

Egy rövid kellemes sétát követően meg is érkeztem a Piazza del Duomo-ra, azaz a Dóm terére, ahol a torony állt. A téren foglalt helyet még maga a Katedrális és a Keresztelőkápolna is, valamint a Fontana dei Putti, vagyis az Angyalok szökőkútja. A hófehér épületek remek összhangot alkottak a gyönyörű zöld füves parkkal és a napsütéses kék éggel. Míg a városban fel sem tűnt a sok turista, a téren szinte nyüzsögtek. A tér elején elterülő füves részen végignézve látni lehetett, ahogy a turisták igyekeznek elkészíteni a szinte már kötelezőnek számító toronytámasztós képeiket. Így a távolból nagyon mulatságosnak találtam, de persze ez a kép esetemben sem maradhatott el.

Ezután következett a legjobb rész, vagyis a torony megmászása. Előre kellett jelentkezni a meghirdetett turnusok egyikére, és még a táskákat is le kellett adni egy erre a célra fenntartott ruhatárba. A torony bejárata előtt fegyveres katonák álltak, akik fémdetektorral átvizsgáltak mindenkit, aki be szeretett volna menni. Három emeleten lehetett megállni és kimenni a külső erkélyre, amiket teljesen körbe is lehetett sétálni. Minden emeleten megálltam és körbenéztem, de ahogy ez várható is volt, a legszebb kilátás a legfelső szintről nyílt a városra. Ahhoz képest, hogy csak 5°-os volt a torony dőlésszöge legfelül nagyon érezhető volt ez az eltérés. Mikor körbesétáltam úgy éreztem magam mintha szédültem volna, és épp el akarnék esni. A legfelső emeleten foglaltak helyet körben a harangok, amiből összesen öt volt. A kilátás is gyönyörű volt, be lehetett látni az egész várost. Mikor leértem, hátrasétáltam a Keresztelőkápolna mellé, ahol a fehér márványlépcsőn üldögélve nyugodtan megebédelhettem. A katedrális mögött volt egy temető is, de oda inkább nem mentem be, hanem helyette úgy döntöttem, hogy bár nincs közel és buszoznom is kell, lemegyek a városhoz közeli tengerpartra.

Bár nem tűnt bonyolultnak, mégis több mint egy órán át bolyongtam GPS-szel a kezemben a megfelelő buszmegállót és irányt kutatva pedig még útbaigazítást is kértem, de még azzal sem ment könnyen. Végül azért az erőfeszítéseim kifizetődtek, és megtaláltam a megállót. A busz 20 perc alatt ért le a tengerparthoz. Ez a környék sokkal nyugodtabb volt, alig találkoztam valakivel, valószínűleg a késő délutáni időnek köszönhetően. A tengerpart gyönyörű volt és a megszokott partokkal ellentétben az egész köves volt tele gyönyörű szép fehér kövekkel és mikor hullámzott a tenger, olyan hangjuk volt, mintha a tenger zenélt volna. Kicsit feljebb sétálva a parton találtam egy homokos részt is, melyet minden irányból hullámtörők szegélyeztek, így pedig alig hullámzott a víz. Valószínűleg itt tudtam volna strandolni, ha kicsit jobb idő lett volna, így viszont be kellett érnem azzal, hogy belelógatom a kezem a vízbe. A naplementét még megvártam a parton sétálva, majd visszaindultam a buszmegálló felé.